Prológus

Gorlia csodás hely, ha épp nem fenyegeti veszély. Hatalmas erdőségek, hegységek és mezők terülnek szerte a világban. Tenger határolja körbe a kontinenst, hogy mi van a tengeren túl, azt senki sem tudja.

Négy területre oszlik szét; nyugatra Alvetna, a fekete bőrűek és nagy vadak hazája. Ez a sztereotípia a főtörzstől indult, a Fekete Medve törzs tagjaitól. Ők születésüktől fogva sötét bőrűek. Az ország többi lakóját a nap erős sugarai fogják meg, s színezik el testüket.

Keletre a Birodalom terpeszkedik. Fejlett ország hatalmas városokkal, kőből épült égbenyúló tornyokkal és falakkal. A királyuk egy kedves, ugyanakkor veszélyes öregember, Talbor király.

Délkeletre a Sárkányok földje, régen mesés hatalmuk volt. Hegyek közt cikáztak a levegőben, néha portyázni mentek az emberek közé, de békében éltek. Több évszázada már ennek. Senki nem tud róluk semmit, de senki nem mer elmenni az ő hegyeikbe.

Végül pedig egy kis takaros ország, az Erdőlakók területe. Színpompás erdők találhatók benne, és könyörtelen erdőlakók. Ez persze csak hírbeszéd, ők is ugyanolyan emberek, mint a Birodalom lakói, de réges-rég különválták és az erdőben telepedtek le. Mára már független ország, határait szigorúan őrzik az éber vadászok.

***

„Vadászati napló
Első bejegyzés
Hajnal előtt egy órával

Késő estig nagy nyüzsgölődés volt a táborban. Mindenki tesz-vesz. Nem is csoda, tegnap érkezett egy küldönc, a király levelét hozta. Felkért minket, erdőlakókat, hogy vonuljunk harcba. Egyre nagyobb a veszedelem, azt mondta. Engem ez nem érdekel. Más, fontosabb célom van, mint segíteni a Birodalomnak.

Tegnap este ismét felbukkant a Bogro. Hogy mi is az a Bogro? A legenda szerint egy korcs sárkány. Régen szétvált a sárkányoktól, most külön vadászik. Szerintem egy szörny, aki már sokszor megkeserítette az életem.

Két éve lettem ifjoncból vadásszá, azóta sok vadat miatta nem kaphattam el. Ernest főnök, nem enged vadászatra a szörny ellen. Túl veszélyes, azt mondja. Marcus és én máshogy gondoljuk. Ő a főnök fia, a legjobb barátom. A nagy sietségben elhatároztuk, hogy vadászni indulunk. A szörnynek vesznie kell.”

- Dalton! – kiáltott be egy férfi a kunyhóba. Erős férfi, fiatal mégis sokat megélt. Látszik is arcvonásain. Mint minden erdőlakó, ő is hat évesen kezdett bánni az íjjal, nyomokat keresni, vívni tanulni és fára mászni.

- Egy pillanat és megyek! – szólt vissza Dalton, még mindig a naplója fölött görnyedve. Lúdtollal a kezében rótta a sorokat a bőrkötéses könyvecskébe.

„Sietnem kell. Most indulunk, Marcus már vár. Hosszú vadászat lesz, sok ideig nem fogok tudni írni. Mint már írtam, a szörnynek vesznie kell! Egy nap még bárdok zengik Marcus és Dalton regéjét, hogyan indultak el levadászni a Bogrot. Ballada, vagy tán diadalittas ének lesz, ki tudja?”

Becsukta a könyvet és eldugta a köpenye mélyére. Felállt kis székétől, behúzta a függönyt a kunyhója ablakán. Fekete haja a szemébe lógott. Kisöpörte onnan egy mozdulattal és csuklyát húzott a helyébe. Leemelte íves kardját a falról és az övére szerelte fel. Íját rögtön a kard után vette magához, s felrakta a hátára a tegez mellé. Két tucat, fehér tollú vessző állt ki belőle.

Elfújta a lámpást az asztalán, mire a szobára sötétség borult. Kilépett a házból, halkan becsukta maga mögött az ajtót. Marcus még mindig kinn állt és várt a háza előtt, köpenyével beleolvadva egy fa törzsébe. Ha Dalton szeme nem lenne olyan éles akár a sasé, könnyen elsétált volna mellette.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Sietnünk is kell – mondta Marcus. – Hajnal előtt a vadászterületre kell érnünk. Ma korán kel fel a nap, ha apám megtudja, hogy megléptünk, akkor ne álmodj róla, hogy elhagyod a területet ameddig ő uralkodik.

- Akkor siessünk. Fél mérföld ide a vadászterület, s már látni az égbolton a nap első fényeit. – Ezzel el is indultak. A két erdőlakó nesztelenül sétált bele a veszély közepébe.

Vadászatra indulnak, egy ősi teremtmény ellen, kit a sárkányokkal együtt emlegetnek. Szerencsére lesz szükségük, de ilyen időben kinek nem? Az erdőt a szörnyeteg tartja karban, a pusztákat pedig háború fenyegeti.