Az öngyilkosság hátrányai
Sherlock ketrecbe zárt vadállatként járkál fel-alá a jellegtelen motelszobában és lassan kezdett tényleg és igazán beleszédülni.
A feje tompán lüktet, és hiába kapaszkodik elfehéredő ujjakkal az asztallapba, a tárgyak körvonalai csak késve zökkennek vissza helyükre.
Maga elé meredve, pislogás nélkül összpontosít a mogyorószín szőnyegre, csak annyit ér el, hogy tizedpontossággal be tudja határolni a teste hőmérsékletingadozását.
Egyik pillanatban a szoba levegője metszően hidegnek bizonyul, mint a zuhanás, éles és kiküszöbölhetetlen, (talán nem is biztos, hogy beválik a trükk), a következőben pedig forró, mint John ujjai a csuklóján, (de a holtak nem beszélhetnek az élőkkel), és minden lélegzetvétel nehéz.
Lassú, kimért léptekkel sétál el az ágyig, (mitől imbolyog így a hajó Apu?), és először két kézzel kell megtámaszkodnia, hogy meggyőződhessen róla, hogy igazi. Aztán felkecmereg rá, a hátára gördül és lehunyja a szemeit.
Fájnak a végtagjai, természetesen, hiszen épp az imént ugrott le egy kórháztetőről (tényleg leugrott?), természetes, nem nem egyáltalán nem az, hogy fáj, a teste csak egy tartály, a tartály nem lázadhat. Alárendelt, tud parancsolni neki.
A torka kapar, iszonyatosan szomjas, és álmos, pihenni kéne, de nem lehet, vadásznak rá, de mégis, e nélkül nem bírja.
Haldoklik?
Az ébrenlét és álom határán, hideg, izzó testtel, iszapban kavargó elmével (kincset vadászunk, Apu, de jó!) érzékeli, hogy kinyílik az ajtó, kopogó léptekkel jön valaki.
Mycroft.
- Mit akarsz? – kérdezi, de lehet, hogy csak gondolja. Idegesítő ez a bizonytalanság.
- Rosszul nézel ki – mintha egy cseppnyi aggodalom rezegne a hangjában.
- Haldoklom – nyöszörgi Sherlock. Hiszen most ez a szerepe. Csak túl jól sikerült.
Kellemesen hűvös tenyér simul a homlokára, (John kérlek, nincs semmi bajom!).
- Attól tartok ki kell, hogy ábrándítsalak, drága öcsém, mert a valóság ennél sokkal prózaiabb. Csak megfáztál.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
