Aranymetszés
Réten jár a Fehér Asszony –
Ki Aranykalászt metszeni vagyon.
Jár a mezőn ide-oda,
Tapasztalt, de tesze-tosza.
Tudja Ő, hogy mily jó a Puha Kenyér –…
Mégis, természet nem tartja tenyerén.
Búzavetést ismeri ő,
De a termést aratni? – Á, azt nem köll!
S míg más ezen dolgozik,
Ő az evéssel fáradozik,
Hogy a Kenyerét megsüsse,
Az aratást elkerülje. –
Egyszer kellett neki Aratni,
Azt sem akarta megtenni – …
Kedves Tojást süttek neki,
Hogy evvel kedvét szegjék.
Ki ment hát a mezőre,
Nem ismerte fel azt a „füvet”–…
Bélnyúlt hát Fehér Asszony,
Tüske ment át a Fehér Húson.
Tüskét Asszony magán hagyta,
Hogy tudja, milyen volt a kínja.
Bolond ember magán tanul,
Rafináltság itt nem vagyon.
Leült hát a mezőre,
Királyvízollót vett a kezibe –…
Nézegette Aranykalászt,
Elvágta vele torkát.
Lent a vére folyt Kalásznak,
Itatta fel föld porával.
Lent a zöld is eltűnt,
Imamalom őrli lelkünk,
Annak színe fehér lett,
Naivitás tükrében,
A Szavak Tengerében.
Szavasincs az értéknek,
Gondolat volt mindaz, mit értek –
Értek – értek – értek…
Búzakalászt nem értek,
Fehér asszony – –
Én már – értek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
