Egy munkanélküli története
Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig… Villámként csapott belém a felismerés!
Nekem ebben a pillanatban is dolgoznom kellene, nincs időm arra, hogy itt a fűben ücsörögjek. Ennek az engem körülvevő, mesés környezet volt az oka. De nem… más oka is van: az, hogy elvesztettem a munkámat.
Mindig is, már ifjú koromban tudtam, hogy olyan munkát fogok választani, amit szeretek csinálni, emellett kalandokkal teli, sőt még a közösséget is segítem vele. Ez a cél sikerült is, mihelyt felcseperedtem, s eljött a pályaválasztás ideje, a leírtakra legmegfelelőbb foglalkozást tanultam ki. Az álmomat tehát teljesítettem.
Tudniillik a feladatom az, hogy ételt, élelmet kerítsek. Természetesen nemcsak magamnak, hanem társaimnak, családomnak és legfőképpen a gyerekeknek. Hiszen ők vagy képtelenek azt megtalálni, vagy más feladatot látnak el a közösségben. Remek egy munka. Sőt, a talált Élelmet nem is nekem kell hazaszállítani, erre mások alkalmasabbak. Nekem csak meg kell találni. Aztán a hazafelé vezető úton megjelölöm az utat, mely társaimat elvezeti az élelemhez. Ők szépen elviszik, otthon elraktározzák, majd szükség esetén szétosztják.
De nehogy az gondoljátok, hogy az én munkám könnyű. Éppen fordítva, hiszen az emberek nem kedvelik a magamfajtákat. Legszívesebben agyonütnének valamivel, csak épp nehezen találnak el. S ez így már korántsem veszélytelen. Bár azt nem értem, hogy az embereknek miért van ennyi élelemre szükségük. Addig világos, hogy egy icipicit nagyobbak, de aztán elvesztem a szagot.
Nem tudom, esett e már szó arról, hogy hangya vagyok. Ha nem, akkor most mondom: „Hangya vagyok”. Persze, erre többen rájöttek már a leírásomból – legalábbis az okosabbak. A munkámat egy szörnyű véletlen folytán sikerült elvesztenem:
Egy nap, mikor elhagytam a bolyt, hogy morzsák után kutassak, találtam is egy halomnyi ételt egy lepedőn. Tudtam, hogy az efféle ételek az embereké, de embert sehol sem láttam. Ezért aztán hazafelé szagcsíkot húztam magam után. A dolgozók egy része felülkerekedett, elindult a kijelölt útvonalon. Ott azonban valószínűleg egy vagy több ember várta őket, s mind meghaltak. Ezt azért gondolják, mert egyikük sem tért haza. Persze őfelsége, a III. Nagypotrohú királynőnk azonnal kiutasított a társadalomból, minden élelem nélkül kihajítottak a bolyból.
Azóta tengetem napjaimat, heteimet ezen a csodálatosan szép parkban, egy gomba tövében heverészve, mint akinek az égvilágon semmi gondja. Ám ez sajnos nem igaz. Igaz, még csak nyár van, de közeledik a tél, s ha nem találok megfelelő hajlékot, elpusztulok.
Aki tud, az kérem, segítsen nekem otthont és/vagy munkát találnom. Persze azt sem vetem meg, ha valaki megajándékoz néhány morzsával. Az állást illetően maradnék a felderítői posztnál, de ha mást nem, dolgozóként is alkalmazható vagyok. Egyetlen kikötésem, hogy ebben a parkban maradhassak, mert beleszerettem a tájba. Megtaláltok a Parkban, az Egyetlen Tölgyfa alatt található Negyedik Gomba tövében.
|