Pogány áldozat
Suttogok a Szélnek szavakat,
sötét, vérvörös titkokat,
mit rám bíztak az angyalok,
kik nem tudták mi vagyok.
Hogy embernek jöttem a Földre,
démonoknak esküdt hűbérese.
Pedig még meg se születtem
és saját véremtől kell elvesznem.
Szavakat mormolok a Földnek,
minden egyes sáros, vizes rögnek.
Elbukott igazságok magvait
dugdosom, mert még úgy gondolom,
ezzel elérek valamit.
És lesz egyszer valaki, ki letépi gyümölcsét
s romba dönti az Ég minden tervét.
Szavakat kiáltok a Tűznek,
hogy égessen fel Poklot és Mennyet!
Hogy szabaddá legyenek mindazok,
kiknek bűne nem nagyobb, mint létük,
hogy senkiért nem folyt a vérük.
Csak nézték árván a hatalmasok harcát
és kifordult lábuk alól a világ.
Szavakat ordítok a Víznek,
adj még egy utolsó cseppet!
Egy könnyet, mit elhullajthatok
a szavakért, miket senki nem hallott meg.
De elmondtam, mert nem szabadott volna.
Ennyi csak, büszkeség és szabad akarat,
mert még mindig csökönyösen hiszem,
hogy van reményünk ezen az elhagyatott szigeten.
|